2017. október 16., hétfő

Ha rendes nagymama volnék, nem csak lekvárt főznék, hanem kötögetnék is sorozatnézés közben. Már csak azért is, mert a női divat évek óta nem tudja felidézni, hogy is volt az a derékkal, meg a pulóverekkel...

(A., te ezt hogy csinálod?...)

2017. október 15., vasárnap

"Ebbe' a lakásba' nincs tejföl, te meg itt repülőjegyeket vásárolsz!"*

Lehet, hogy csak nekem érdekes, mindenesetre, ha bárki portugál utazást tervezne a közeljövőben, megadom az infót, aminek én is nagyon örültem volna az előkészületek során: mennyi az annyi?

Tele van az internet azzal, hogy Portugália mennyire budget úticél, de ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy maximum nyugat-európai szemmel lehet helytálló az állítás. Nézzük a számokat!

szerda: Lisszabon - ami kimaradt

Az utolsó lisszaboni napot a restanciák felgöngyölítésére szánjuk:

  • nem jutottunk be az Igreja Santa Maria de Belémbe az esküvő miatt
  • nem jutottunk be a Convento do Carmóba a vasárnap miatt
  • nem jutottunk el egy darab kinézett étterembe se, mert a portugálok egy kiszámíthatatlan déli nép

kedd: Lisszabon - járatlan utakon

Bruno egyik legihletettebb javaslatának engedelmeskedve a napot az expó területén kezdjük. Már a metró- és vasútállomás területétől is alig sikerül elszakadni, az hagyján, hogy nekem irgalmatlanul tetszik a betonkolosszus, de E-nek is!

hétfő: Sintra

Az autózás során tapasztaltak fényében, próbálva picit beelőzni a sintrai turistahadat, elsőként érkezünk a reggelihez, majd a szemfülesen begyűjtött infó alapján, a metrón is használt kártyával, olcsóbban és külön jegyvásárlás nélkül pattanunk fel a legközelebbi vonatra.

vasárnap: Lisszabon - bele a sűrűjébe

A második lisszaboni napot továbbra is Bruno utasításait nagy vonalakban követve folytatjuk. A szállásunk nagyon ideálisan, a Marquis de Pombal metrómegállótól egy köpésre van, így simán kisétálunk a Parque Eduardo VII-hoz, közben a derék márki monumentális emlékművét is jól körbejárjuk, de még portugálul is nehezen olvasható a felirat, így nem sikerül teljes bizonyossággal rájönni, miről is híres szegély, mindenesetre a szobor alapján kb az egész modern  világot is teremthette.

2017. október 4., szerda

szombat: Lisszabon - nyugatról középre

8:30-tól van reggeli a hostelben, így logikusnak tűnik még előtte visszavinni az autót, főleg, hogy Portóban nem említette a hertzes nő, hogy mikorra kell leadnunk ahhoz, hogy ne fussunk túl a kereten. Egy benzinkutas kitérő és némi navigációs vargabetű után nem sokkal 8 előtt odakeveredünk a bel-lisszaboni Hertzhez, hogy aztán ott jöjjünk rá, hétvégén 8:30-kor nyit. Mentségünkre, nem elsőként érkezünk és utánunk is jócskán jönnek, míg végre sikerül bejutnunk.

Reggeli után némiképp kisimultabb idegrendszerrel, és ahogy kell, gyalog/tömegközlekedve vágunk neki a városnak, és elkezdődik az út előre koreografált része.

2017. október 2., hétfő

péntek: Óbidosból Lisszabonba

Az ébredés a tervezettnél is korábbira sikeredik: a vonatmegálló felől éktelen, vekkerszerű csörömpölésre riadunk, valószínűleg a sorompó leengedését kísérte a zaj. Nem esett feltétlen jól, de legalább egy viszonylag ráérős reggeli* után indulhatunk neki a városnak, egészen jól beelőzve a busszal szállítmányozott turista-hordákat.

2017. szeptember 24., vasárnap

A portugál nosztalgiát megszakítva ide önteném a mérhetetlen frusztrációm.

Tegnap délben a nagymamámnál egy hivatalos levél várt az intrum justitia zrt-től, ami utolsó fizetési felszólításnak bizonyult a telekom előfizetésemen fennálló tartozás miatt.

Nincs telekomos előfizetésem.

Volt, 2013-tól 2015-ig.

Az első, nyomorult, Népszínház utcai albérlet nyomorult tulaja oldotta így meg az internet kérdéskörét. Kössek én szerződést, ha esetleg költözöm vihetem magammal. Esetleg költöztem, két és fél hónap után. És nyilván itt, ahova, már volt internet. Másfél évig ment a hülye játék, hogy a Népszínház aktuális gyökér albérlője vagy utalt nekem, vagy nem, én meg fizettem a távszámla nevű, remekbe szabott oldalon, regardless. Aztán másfél év után sikerült megegyezni a tulajjal, és átirattuk a szerződést.

Snitt.

Szóval az előzmények miatt először abszolút nyugodt voltam az ügyben. Írtam egy-egy vitriolos emailt a telekomnak és a behajtó cégnek, bulletpontokba szedve, hogy egyrészt nincs előfizetésem, másrészt ez az utolsó felszólítás az első, amit kapok. Az elsöprő hatás kedvéért bele akartam írni, hogy pontosan mikor és kinek adtam át az előfizetésem, és persze rohadtul nem találtam a papírt. Ez kicsit sértette a büszkeségem, úgyhogy ezt kompenzálandó felhívtam a telekom ügyfélszolgálatát is.

Tanulságos volt. Kiderült, hogy a szóban forgó tartozás a szerződés átírása előtti, tört hónap számlája. És bár biztos vagyok benne, hogy ezt is fizettem anno, esélyem sincs bizonyítani, mert a távszámla annyira bugos szar romhalmaz volt, hogy míg működött sem volt semmi biztos rajta, de már jól meg is szűnt azóta. A telekom meg buzgón küldözgette a Népszínházba a felszólításokat. Ami azért külön gyönyörű, mert már abban a két és fél hónapban sem az volt a levelezési címem, amikor ott laktam, mivel érezhetően átmeneti volt a hely. A kérdésemre,hogy hogy nem bírtak két évig a valódi címemre írni, emailt küldeni, vagy urambocsá', felhívni, annyit bírt felelni a derék telekomos, hogy csak a Népszínházat tudták. Very likely.

Megköszöntem a kiváló és teljeskörű tájékoztatást, lebasztam a kagylót és dühből elgyalogoltam a postára csekket fizetni.

Még mindig nem jobb.

2017. szeptember 23., szombat

csütörtök: Viseuból Óbidosba

Ahogy a bevezetőben már említettem, viseu szinte véletlenül került fel a térképünkre, így különösebben sok időt nem is számoltunk a városka bejárására. Ehhez a szálláshoz már jár reggeli, és az ütemes készülődésnek hála a tervezettnél mintegy fél órával hamarabb sikerül elindulnunk. felkapaszkodunk a várfalon belüli területre, a városka még szinte alszik, nagyjából senkivel sem találkozunk.