Röhejes összegekért dolgoztunk abban a két hónapban, Feri, a főfő főnököm teljesen komolyan vette a különbséget a gyakorlati idő és a rendes alkalmazás között. A munka alapvetően ugyanaz volt, de akámennyi és akármilyen hülyeséget kérdezhettünk bátran (szegény Kareszt egy hétig csupa olyasmivel maceráltam, hogy mit milyen tollszínnel meg vonaltípussal rajzoljak, mert a két mintarajzban különböző megoldásokat láttam), és nagyon figyeltek rá, hogy mindenféle feladatot kipróbáljunk, hogy a lehető legtöbbet tanuljuk az adott idő alatt.
Emlékszem, úgy mentünk oda első reggel Tündével, totál megilletődve, hogy arra számítottunk, majd hajtogatni kell, meg fénymásolni, meg kávét főzni, minden évfolyamtársunknak ilyen tapasztalatai voltak az irodai gyakorlattal. Ehhez képest első nap ránk bízták egy teljes, több száz lakásos társasházegyüttes tetőszigetelési tervét. Gondoltuk, OK, biztos ez valami próba. Valahogy megcsináltuk, mondtuk, hogy kész, nézzék át. Mire Feri mosolyogva annyit mondott: bízom a képességeitekben :)
De nem csak ezért volt jó ott dolgozni. Legfontosabb persze, hogy rengeteget lehetett tanulni, és volt egy olyanfajta, abszolút kétségen felül álló szakmai felügyelet, ami most még nagyon hiányzik nekem. Hogy van, aki jobban tudja, és meg tudom kérdezni, ha bizonytalan vagyok. És jó volt, hogy mind együtt mentünk le ebédelni, és nem siettünk a kajával, hanem volt idő utána beszélgetni, hogy simán bementem korán és bent maradtam sokáig, és közben rengeteget dolgoztam, mert nem kellett ezek egyikével sem elszámolnom senkinek, és nem éreztem azt, hogy a vállam fölött azt lesik, mi van megnyitva a monitoron. Ja, az asztalok körben voltak, egy térben, mindenki mindenkire rálátott, de a monitorjára meg senkinek.
És hogy volt annyira jó a közösség, a szinte véletlenszerűen épp egy időben bedolgozó diákok és a kis- és nagyfőnökök között, hogy a srácok küldtek képeslapot a nyaralásból mindenkinek.
Jó volna ilyen helyen dolgozni újra.
2 megjegyzés:
LOL
mármint a képeslap. az iroda meg tényleg jó hely volt.
a mostani helyemen az interjú úgy nézett ki, hogy 5 perc bemutatkozás, aztán 50 perc kölcsönös sztorizás ezekről az emberekről. :D elismerik őket mindenhol, ahol csak megemlítem.
Totális flashback volt, amikor megláttam a lapokat a táblán :)
Azért a Barta csak Barta. Kicsit (nagyon) sajnálom magam, hogy ilyen jó helyen kezdtem, már abból a szempontból, hogy az összehasonlítás nem nagyon tesz jót semmi másnak :)
Megjegyzés küldése