2013. december 30., hétfő

Dóra bulit szervez

  1. Már a meghívóban kérjünk elnézést, hogy feltételezzük a meghívottakról, hogy komolyan fontolóra vennék, eljönnek.
  2. Jaj, mennyi udvarias talánozó, nem akarják kerekperec megmondani, hogy nem.
  3. t-3 nap: oké, tuti nem jön senki. Azért még nyaggatom szegényeket egy kört, csak hogy biztos lehessek.
  4. t-2,5 nap: oké, talán nem lesz totális bukta...
  5. t-2 nap: úristenúristen, nem fogunk elférni, mikor fogok takarítani, francba, ennyi emberre mennyi kaja? Mennyi pohár?? Mennyi villa????
Az a jó bennem, hogy mindig kisimult, nyugodt és higgadt vagyok, és kezemben tartom életem irányítását, élen a hangulatommal.

Jó lesz ez :)

Remélem...

2013. december 27., péntek

Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja

Csak tudnám, miért kap ekkora publicitást egy nyilvánvaló megélhetési provokátor.

Csak tudnám, én is miért állok be a sorba.

2013. december 26., csütörtök

Supernatural

Szóval végre belekezdtem, és
  • nekem ezt még nappali fényben (haha) is félelmetes egyedül nézni
  • szóval ez most szívatós challenge? vagy teljesen jó szándékú? csak kérdem...
  • és értelmezési problémáim vannak egyből, mert most kinyírták a pilotban a woman in white-ot, vagy csak kinyírta magát?
Egyébként meg dolgoznom kéne...

2013. december 25., szerda

Kicsit kizöldült a lakás

indabinda öcsémtől

kis akármi E-től

nagy akármi (na jó, ezt tudom, hogy yucca) szintén E-től

mikulásvirág - anyu kapta egy vevőjétől

ez meg nem gaz, hanem a legcsodálatosabb dolog az egész világon, azt hiszem
És akkor most verseny, hogy melyik bírja legtovább a lakásban, melybe sosenem süt a nap.

Asszem az izzósor.

2013. december 24., kedd

Alacsonyan szállnak mifelénk a szegett szárnyú angyalok

Nagymamám szakmai felügyeletével tegnap készítettünk 9 tál halkocsonyát. Kép később. De az sok, higgyétek el. Mondjuk ilyesmi nálunk csak karácsonykor van (echte lengyel zsidó étel, barchesszel esszük, ez egy ilyen család), szóval akkor már nehogymár ne maradjon másnapra (nem szokott).

Apu azt találta ki, hogy utolsó pillanatban majd olcsóbban kap fát. Hát, ha olcsóbban nem is, de nehezebben igen, meg nem is akarták már neki befaragni a talpba. Apu elméleti fizikus, gyakorlatilag két órán át faragta a fa tövét, de alig valamennyi megy be belőle a talpba még mindig. Segond, kikötöttük a teraszajtóhoz. Úgyis mindig ez a vége. Meg a rádióban is mondták, hogy mindenki kösse ki a fáját, nem vicc.



Ja, ilyen szép zöld szalagot, ami a gyertyáink tövébe van kötve, úgy lehet kapni, hogy a háziasszony az utolsó pillanatban küldi el hites urát szalagot venni. Akkor lesz ilyen. Amatőrök hetekkel hamarabb megveszik és kénytelenek ezüstöt, meg fehéret, meg aranyat használni.

Jó lesz ez!






Boldog karácsonyt! :)

2013. december 20., péntek

Kiscsillag

A koncerten sikerült két tipikus karaktert is teljes pompájában megfigyelni:
  • A Lány, Aki Az Egész Zenekar Barátnője, Vagy Legalábbis Nagyon Szeretne Az Lenni: ott ül a színpad peremén, középen, már az előzenekar alatt, hisztérikusan ordítja az összes számot, heves átéléssel és testbeszéddel, az arra járó zenészek lábát szívószállal böködi, hisz ő megteheti, mert insider. Külön szomorú, hogy a Kiscsillag átlagéletkorához igazodva A Lány, Aki Az Egész Zenekar Barátnője, Vagy Legalábbis Nagyon Szeretne Az Lenni jelen esetben minimum 35, de lehet, hogy 40 éves.
  • A Fiú, Akit A Barátnője Cibált El A Koncertre: teljesen rezzenéstelen arccal, majd egyre fásultabban áll, karba tett kézzel, és irgalmatlan várja a koncert végét. Ő is első sor közepén van, mert A Barátnője nyilván a legnagyobb rajongó. Jó lehetett őt nézni a színpadról.
Egyébként pedig velem meg ismételtem volt egy Fiú, Aki Tudja, Hogy Beblogolom, Ha túl Látványosan Szenved, Úgyhogy Nagyon Fegyelmezetten Tűri a Koncertet És Igyekszik Úgy Viselkedni, Mintha Tulajdonképpen Élvezné Az Egészet, mert én valahogy minden Kiscsillag koncertre emberáldozattal érkezem, nem szép tőlem.

Baromi jó buli volt amúgy.

2013. december 15., vasárnap

"Szép az élet s talán te is leszel fiatal

...és akarod a boldogságot, és akarod azt, hogy eljöjjön hamar."

Egy élményeim szerint igazán szeretetteljes születésnapi buliból megérkezni egy koncertre, ahol valaki érzelmi szkandert vív szimultán legalább 3, ha nem 4 másik versenyzővel, és meggyőződése, hogy nyert, szóval ez nagyon megfeküdte a gyomromat így tegnap este.

Avagy a Vad Fruttik közönségében messze nem a 16 éves tinilányok viselkednek a legéretlenebben.

Ezt meg, csak így, szervetlenül, küldeném mindenkinek, aki szereti:

2013. december 14., szombat

Amikor a régi, kedves barát, aki á, soha nem akart tőled semmit, és ezért bár számtalanszor hívott el ide-oda, de az egyik sem volt ám randi, ugyan már, szóval amikor két-három hónap után véletlen összefutsz vele a villamoson és nővel van, és ezért _vissza_ se köszön

az priceless.

2013. december 13., péntek

Tegnap meghalt a nagymamám.

Nem szoktam ilyen személyes dolgokról írni, és most is lebeszélnék mindenkit a részvétnyilvánításról, nem kitárulkozásból beszélek erről.

2013. december 12., csütörtök

"nem sokat ér a vegetarianizmus, ha közben valaki embereket eszik"

És én még ráadásul hellyel-közzel állatokat is. Nem mintha sokat számítana.

Na ennyit rólam és az ahimszáról.

2013. december 10., kedd

Keep Calm and Get Yourself Some Jamie Oliver

De komolyan, nem kell comfort food, ha van comfort chef.


És az angolok legalább nem nyomnak mindent PG ratedben.
És akkor rájövök, hogy a legjobb szám kurvázásról nem is az, hanem ez:


Bónusz a Szécsi Pál idézet a szövegben, ami nem sokkal később esett le, tényleg, fél órán belül, amikor átváltottam kispálról szimfonikra és Likó Marci nagy átéléssel dalolt.

Zenére szeretek rajzolni.

2013. december 9., hétfő

Konzum sznobizmus

Felsőbbrendűségi érzésemet legújabban azzal táplálom, hogy amikor tolom be a kasszához a kocsimat a Lidlben, mindig elégtétellel nyugtázom, hogy rajtam kívül mindenki legalább 35% tápértékkel nem rendelkező szemetet vásárol, csak én vagyok helikopter.

Ja, és arra is rájöttem, úgy a legkönnyebb megállni, hogy nagy halom cuccot összevásároljak, hogy nem szabad pénzt magammal vinni. Mármint, hogy effektív bankókat meg érméket, mert akkor sehogy sem tudok tízest (százast) előteremteni a bevásárlókocsihoz, kosár meg elmésen nincsen, tehát csak annyit vehetek, ami a kezemben fér. Ami amúgy meglepően sok, nemhiába, teniszeztem 8 évet, egy markomban 5 labdát tudok tartani, akár tenyérrel lefele fordítva is.

2013. december 7., szombat

Kicsit artikulálom a tegnapi kétségbeesett világba-kiabálást.

Szóval, a sztori részletesen a hajtás után, a nagyon érdeklődőknek, a konkrét problémáról szólnék elébb. Tehát engem tegnap a nagyon aggódó jóédesanyám hívott fel, akiről azt kell tudni, hogy ő a higgadt ember a családban. Így sikerült nekem is kétségbe esni, ami nem történt volna meg, ha ugyanezzel jóapám hív fel, aki nálunk a jiddise máme, szóval bármi katasztrófáról számol be, minden további tudakozódás előtt élből be lehet szorozni 0,4-gyel. Zárójel bezárva. Viszont ma beszéltem a Művészúrral magával, akiről illik tudni, hogy noha festő szakos a Képzőn, azért nem egy elszállt/elveszett ember. És ő lényegében azt mondta, hogy az 500.000 Ft, amit az Erasmus támogatás jelentett volna, igazából csak elodázta volna azt a problémát, amivel így most azonnali hatállyal kell szembesülnie, due to current.events. Ezen problémák pedig nagyjában-egészében abból állnak, hogy London elképesztően drága, és teljesen kizárt dolog, hogy ne kelljen mikroszkopikusra összehúznia magát és dolgozni az egyetem mellett, míg ott van. Csak míg Erasmus esetén lett volna egy hónapja megérkezni és kitalálni, mit hogy, így most nincs. A dolgot tovább árnyalja az a tény, hogy barátnője is ott lesz, és barátnőjét morálisan, meg főként anyagilag támogatja az igen tehetős családja, tehát, ha minden kötél szakad, ráutalódhat az én gyönyörű öcsém az ő élete nőjére, de ezt érthető okokból nagyon nem szeretné sem most, sem soha a jó büdös életben. De szóval mindenképp el fogja tudni kezdeni a félévét, csak nem mindegy, milyen idegi és lelkiállapotban.

Amire tehát szükség van: munka, amit lehet az egyetem mellett csinálni. Január végétől. Ennyi. Ez sem kevés, de legalább olyan belátható mértékű probléma.

2013. december 6., péntek

Családi krízishelyzet van, mindenkinek mindennemű ötletére várok.

Lehet, hogy nem jól mondom el, hosszú volt az információátadás lánca.

Tehát, öcsém Londonba szeretett volna menni Erasmussal. Be is ment az Erasmus irodába és vázolta ezt a szándékát, amire az ott ülő női hölgy azt mondta, hogy Londonra már megvan a két jelentkező, és mindig kettőt szoktak küldeni. Öcsém megkérdezte, ettől függetlenül pályázhat-e, amire a nő azt mondta, felőle igen.

Pályázott, és felvették a Royal Academy of Artra. Igen, ez egy nagyon nagy dolog. Erre most kiderült, valahogy, a részletek még nem maradéktalan világosak, szóval hogy visszament ahhoz az illetékes nőhöz, és az teljesen kiakadt és tajtékzott, hogy hogyan képzeli, hogy ilyen kerülőutakon szervezkedik, mit gondol mégis, és hogy nagy francokat fogja ezt a félévét az Erasmus finanszíozni. De ezt valahogy úgy, hogy neki van Erasmus helye, csak nem Londonba, vagy ilyesmi, én sem értem.

Tehát ott várja ez a tuti hely, és tekintve, hogy a családnak szummaszummárum nemhogy tartalékai nincsenek, hanem máról holnapra élünk, ő az egyetem mellett hostelben pultos, és most hogy menjen ki csupasz seggel Londonba, miből tartja fenn magát addig, míg szerez egy állást, hogy utána úgy kelljen helytállnia ezen a művészeti akadémián, hogy közben éjjelente kihajtja a belét, a londoni árak ismeretében...

Szóval, nesze életed lehetősége, teremts elő hozzá mindent nulla idő alatt. Ja, és közben dolgozz, és vizsgázz le két hét alatt az összes tárgyadból a Képzőn.

Ez van most, és nem tudom, mit tudnék neki segíteni, de ez nagy baj, sokkal nagyobb baj, mint az én életemben bármi momentán és valaha is.

Eff yeah nem fűtünk továbbra sem

Komfortérezetemet hozzávetőleg 257 százalékkal növeltem meg egy egyszeri beruházás eszközlésével:



Ahogy Orsi nagyon okosan megmondta: az embereket olcsóbb fűteni, mint a lakásokat. És tényleg. Az eszme jegyében jelenleg van rajtam:

  • mackónadrág
  • alatta cicanadrág (az állat-tematikát most fejezem abba)
  • kapucnis pulcsi
  • alatta nem kapucnis pulcsi
  • alatta póló
  • a  MAMUSZ
  • és benne zokni
  • a takaróm már nem is kell!
És most jó nekem.
Egyszer, még boldogult angol blogomban megemlítettem, hogy a státuszukban bizonyos értelemben bizonytalan lányok körülbelül úgy viselkednek szívük választottjának virtuális megjelenési felületein, mint a territoriálisabb kankutyák*.

Akkor sem voltam népszerű ezzel.

*másoknak is feltűnt

2013. december 5., csütörtök

Szüleim jóvoltából nálam már járt a Mikulás, bibíí.

Persze még nem érzem feljogosítva magam, hogy tüzetesebben megvizsgáljam a csomag tartalmát, mert hát, na. Ott ül az ablakpárkányon, a függöny mögött. Izgi :)

Tumblr gyöngyszem

Annak érzékeltetésére, miért nem csináltak Hank Greenék modern adaptációt a Rómeó és Júliából a Büszkeség és balítélet mintájára. Enjoy:

"I’m writing a modern version of Romeo and Juliet for english class and I’m making them dumb teenagers like they should be and I thought tumblr might appreciate some excerpts from my planning document

image
image
image
image


Oh yeah and romeo’s going to be sulking about rosaline friendzoning him at the start
I’m really trying to emphasise the ‘stupid kids’ thing here."


Vannak szép dolgok.

Nem akarják őket nekem eladni.

Oké, lassan abbafejezem a nyáladzást wake-up light témakörben, hát két napja azt sem tudtam, hogy van ilyen, most meg már azon roncsizom, hogy miért nincs nekem, élet ez?

2013. december 4., szerda

<3



A fogyasztói társadalom gyermeke vagyok.

Mennyivel egyszerűbb volna egy utcai lakásba költözni, igaz-e.

Kéne nekem egy olyan lámpa, amit kirakok az ablakpárkányra, beállítom reggel 6-ra, fél 7-re, ilyesmi, és az történik, hogy az adott időpontig bezárólag szép lassan és fokozatmentesen felkapcsolódik.

Szóval, hogy szeretnék a nappal kelni, de ez nem csak télen probléma jelenleg, hanem nyáron is.

Tehát: van ilyen?

2013. december 3., kedd

Zs belsőépítész, és többek között az egyik, plázákban prominens látványpékség-láncnak is tervez újabban. Minden új üzlethelyiség átadásakor hatalmas csomag szénhidráttal megpakolva esik be az irodába.

A muffinokat majszolva elkezdtünk azon tanakodni, vajon milyen profilú kereskedelmi egységekre volna taktikus áthelyezni tevékenysége fókuszát. A többiek az autószalonokra szavaztak, szerintem hülyeség. A tervezői díjszabások ismeretében nem szalononként egy BMW, legfeljebb szalononként egy BMW emblémás bögre a plafon, amire számíthat. Annál szvsz a bagel is jobb biznisz.
Azt akartam mondani, hogy beköltöztek az új szomszédok, és eddigi tapasztalataink szerint süketnémák, de lehet, hogy egyenesen szellemek. Remélhetőleg ez nem csak a beetetés időszaka :)

2013. december 2., hétfő

Black Swan Green

"Me, I want to bloody kick this moronic bloody world in the bloody teeth over and over till it bloody understands that not hurting people is ten bloody thousand times more bloody important than being right."