2017. szeptember 24., vasárnap

A portugál nosztalgiát megszakítva ide önteném a mérhetetlen frusztrációm.

Tegnap délben a nagymamámnál egy hivatalos levél várt az intrum justitia zrt-től, ami utolsó fizetési felszólításnak bizonyult a telekom előfizetésemen fennálló tartozás miatt.

Nincs telekomos előfizetésem.

Volt, 2013-tól 2015-ig.

Az első, nyomorult, Népszínház utcai albérlet nyomorult tulaja oldotta így meg az internet kérdéskörét. Kössek én szerződést, ha esetleg költözöm vihetem magammal. Esetleg költöztem, két és fél hónap után. És nyilván itt, ahova, már volt internet. Másfél évig ment a hülye játék, hogy a Népszínház aktuális gyökér albérlője vagy utalt nekem, vagy nem, én meg fizettem a távszámla nevű, remekbe szabott oldalon, regardless. Aztán másfél év után sikerült megegyezni a tulajjal, és átirattuk a szerződést.

Snitt.

Szóval az előzmények miatt először abszolút nyugodt voltam az ügyben. Írtam egy-egy vitriolos emailt a telekomnak és a behajtó cégnek, bulletpontokba szedve, hogy egyrészt nincs előfizetésem, másrészt ez az utolsó felszólítás az első, amit kapok. Az elsöprő hatás kedvéért bele akartam írni, hogy pontosan mikor és kinek adtam át az előfizetésem, és persze rohadtul nem találtam a papírt. Ez kicsit sértette a büszkeségem, úgyhogy ezt kompenzálandó felhívtam a telekom ügyfélszolgálatát is.

Tanulságos volt. Kiderült, hogy a szóban forgó tartozás a szerződés átírása előtti, tört hónap számlája. És bár biztos vagyok benne, hogy ezt is fizettem anno, esélyem sincs bizonyítani, mert a távszámla annyira bugos szar romhalmaz volt, hogy míg működött sem volt semmi biztos rajta, de már jól meg is szűnt azóta. A telekom meg buzgón küldözgette a Népszínházba a felszólításokat. Ami azért külön gyönyörű, mert már abban a két és fél hónapban sem az volt a levelezési címem, amikor ott laktam, mivel érezhetően átmeneti volt a hely. A kérdésemre,hogy hogy nem bírtak két évig a valódi címemre írni, emailt küldeni, vagy urambocsá', felhívni, annyit bírt felelni a derék telekomos, hogy csak a Népszínházat tudták. Very likely.

Megköszöntem a kiváló és teljeskörű tájékoztatást, lebasztam a kagylót és dühből elgyalogoltam a postára csekket fizetni.

Még mindig nem jobb.

Nincsenek megjegyzések: